"Who would have predicted, just two months ago, how quickly Google+ would take off? Its features and execution are compelling. Many in social media are very actively engaged on the platform and there are no shortages of either suggestions or predictions on future functions and features.
22squared has released a clear, concise presentation — Google+: What It Is and What It Means — that provides a functional overview of Google+ addressing social media users and brands that want to know what’s in it for them. Author Justin Oh also offers insights on the marketing implications of Google+."
from Social Times (nem összekeverendő az azonos nevű magyar oldallal)
A napló írás már nem divat, pedig az embernek már huszonévesen is létezik az igénye a részletes emlékezésre. Főleg, hogy ma egy hét alatt történik annyi esemény, ér annyi impulzus egy embert, mint 150 évvel ezelőtt egy év alatt sem.
Vannak filmek, amelyek a jövő olyan találmányairól szólnak, amelyek a szembe építve vagy az agyhullámokra kapcsolva rögzítik az ember minden pillanatát. A legismertebb ezek közül a 2004-ben készült The Final Cut, Robin Williams, Mira Sorvino és James Caviezel főszereplésével. De valahogy mégsem ebbe az irányba mutatnak az ilyesfajta igényre fejlesztett megoldások. Sokkal inkább az Eric Stoltz és Esai Morales főszereplésével futó Caprica sorozat ötlete tűnik megvalósuló jóslatnak.
A sorozatban halott emberek élnek tovább a virtuális térben, a hálózatban felgyülemlett részletes és töménytelen mennyiségű személyes adathalmaz alapján megalkotott kópiaként. Az adatok mennyisége, minősége és részletessége ugyanis a sorozatban lehetővé teszi, hogy nem csak az adott személy megörökített pillanatait, hanem a személy viselkedését, gondolkodását és intelligenciáját is lemásolják.
Ma még természetesen nem tartunk ott, ahol Caprica lakói, de közelebb vagyunk egy efféle technológiához, mint gondolnánk.
A Facebook több tízezer szerverében 2004 óta gyűlnek az adatok a regisztráltak életének minden digitálisan átadott mozzanatáról. És ne legyen kétségünk arról, hogy a többi közösségi rendszer a YouTube-tól, a Messengerig, szintén ment mindent, amit csak lehet.
Egyre többet lehet olvasni arról a problémáról is, hogy egy halott regisztrált accountját hogyan lehet megszüntetni és adatait védetté nyilvánítani. Átadhatóak-e a hozzátartozóknak ezek az accountok, vagy az akár komoly családi problémákat is okozhatna, esetleg sértené a méltósághoz való jogot?
Mivel eddig nincs általánosan elfogadott megoldása a problémának, a halott userek "tovább élnek" a közösségi rendszerekben, lehet nekik emailt küldeni gmailre és posztolják az automatikusan beállított születésnapi és karácsonyi üdvözleteket.
Az elmúlt egy évben pedig már megjelentek olyan alkalmazások, amelyekkel ezeket a felgyülemlett adatokat egyben letölthetjük, és böngészhetünk a rég elfeledett, évekkel ezelőtti önmagunk státuszai, kommentjei és fotói között.
A sort a Facebook kezdte nem egész egy éve, amikor az account menübe felrakta a "download your information" funkciót, amelynek segítségével a user a teljes közösségi "életét" letöltheti egy összerendezett és kategorizált adatbázisként.
Aztán jött a Deutsche Post DHL alkalmazása, a Social Memories, ami már fel is dolgozza ezt a töménytelen adatot, amit aztán egy életrajzi album formájában ad át a felhasználónak.
Majd az Intel nagy húzása következett a sorban, a Museum of Me alkalmazás, amely filmet is készít a közösségi életünkről.
Mindhárom alkalmazás ultra virulens, mert a szolgáltatás olyan értéket jelent a felhasználónak, amely az alkalmazást készítő márka imázsának építésén túl, akár direkt hasznot is képes termelni.
Azaz a social memories jelenséggel nem csak kommunikációs szempontból érdemes foglalkozni, de üzleti szempontból is. Nem jóslat, hanem következmény, hogy már a közeljövőben ki fog alakulni egy új iparág, ami a social memories adatokat fogja hasznosítani ...illetve kereskedni fognak azokkal legálisan és illegálisan.
Update:
Lillának köszönöm a tizedmilliméterre idepasszoló TED előadás linkjét:
Néhány héttel ezelőtt a Next Wave stratégiai márkaügynökség egy vitaindító írást készített, amihez magyar kommunikációs gondolkodókat hívott meg vitapartnereknek. A megtisztelő felkéréssel engem is utolértek, amit örömmel fogadtam el, mivel akkortájt a Rebel Rouse üzleti tervezése miatt magam is sokat foglalkoztam a kérdéskörrel.
A reflexióm a Next Wave honlapján olvasható (a többi meghívott vitapartner válaszával együtt), de azok kedvéért, akik nem találkoztak az írásokkal, erre a blogra is kiposztolom.
Íme:
