2010. márc. 26.

Social > Media

Sokan próbálják megbecsülni a magyar közösségi tér erejét, és talán most a (sokadikNestlé botrány miatt meg is tapasztalhatjuk. Én magam is nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy érezhető lesz-e a bojkott a Nestlé hazai forgalmán, és az igazság az, hogy mindkét végletet reálisnak tartom, más más okok miatt.

Az elmúlt napokban ketten is kérdezték, hogy szerintem kezelhető lenne-e a helyzet egy jó közösségi stratégiával, illetve kordában lehetne-e tartani a fogyasztói bojkottot? Én azt gondolom, hogy addig nem, amíg a Nestlé nem tisztázza egyértelműen magát a vádak alól. Ugyanis jelenleg a Nestlé egy olyan beszállítóra cserélte a Sinar Mas-t, amely a Sinar Mas-tól is vásárol pálma olajat, illetve az új partner egy teljesen ellenőrizhetetlen tevékenységet folytató cég.

A közösségi térben fénysebességgel terjed az információ, és hiába a sok Nestlé statement, illetve magyarázkodás, ha a fogyasztó a Nestlére kíváncsi legkevésbé. Ebben a helyzetben egy megoldás van: a Greenpeace-szel kell kimondatni a varázsszavakat. Ha ez megvan, akkor kezdődhet a kommunikációs munka. Addig ugyanis minden elköltött cent a kukában végzi. ...mert azt remélhetőleg a Nestlé sem gondolja, hogy ha a Greenpeace elismeri a Nestlé erőfeszítéseit és megoldásait, majd minden azonnal elmúlik, az emberek megbocsájtanak neki és boldogan lerabolják a KitKat polcokat.

A károk felmérése után kezdődhet a márka sérüléseinek kijavítása. A javítás pedig a közösségi térben kell megtörténjen, dialógus felületen. Ugyanis egy klasszikus monológ reklámkampány még akár kontraproduktív is lehet, hiszen az emberek a márkába vetett hitüket vesztették el.

Egyelőre ennél előbbre gondolkodni és tervezni értelmetlen.

Vicces és szomorú, hogy egy olyan cég, aki azt írta a homlokára, hogy "good food, good life" azt gondolta, hogy elsunnyoghat a szlogenjének ellentmondó beszerzési információkat, miközben az atombomba do-it-yourself receptje is már 10 éve fenn van a neten. Sőt, talán ennél rosszabb, hogy azt is gondolta, hogy vásárlóit büntetlenül cenzúrázhatja a közösségi térben.

Social > Media ...ez az első digitális törvény, amely alól nincs mentelmi jog. Hogy miért, az egyenesen következik annak természetéből és születésének okaiból.

Tavaly októberben a Bitter Brúnó nevével fémjelzett Next Wave Research készített egy interjúsorozatot a témában (Follow! Social média és márkák). A velem készült beszélgetés alább is megnézhető.


2010. márc. 23.

Evolution is inevitable and innovation is the answer

Based on Sean Corcoran's research and Edward Boches' blog post

In January Sean Corcoran (Forrester Research) interviewed more than 60 agency leaders, clients and media about the future of advertising, the future of advertising agencies, the impact of digital on advertising, the new consumer-control

He asked six simple questions.
  • What has changed in the agency landscape in the past six months, two years, five years?
  • What are the biggest challenges an agency/company faces today?
  • Is there new competition from tech companies, PR agencies, and consultants?
  • Has the agency/marketer relationship changed?
  • What trends are emerging in agency models?
  • What will (your agency name here) agency look like in two years?

And here are some findings with Edwart Boches' conclusion

It is a new world defined by technology and consumer control
  • Consumers today have a complex relationship with media: it poses challenges as to how and where to engage with them
  • Despite Edelman’s recent findings, Forrester insists that consumers trust consumers more than they trust brands: it means we need to mobilize fans and followers to evangelize on our behalf
  • The Groundswell has gone mainstream: the consumer is now a creator/sharer/distributor; learn to harness and inspire that
  • WOM reigns again: your content and the experiences you create must stimulate it
  • 3.5 billion brand conversations happen every day, all of them in public: time to master the art of listening

Consumers hate most advertising
  • Only 5 % agree with advertising claims: start being honest and authentic
  • 50 % say brands don’t live up to advertising promises: really, start being honest and authentic
  • 67 % complain there is too much advertising: forget messages, create experiences and conversation

Adaptive marketing is the new model
  • Everything is powered by digital: hire digital, think digital, learn digital or die
  • Real time response, as in political advertising, is the future of marketing: monitor social media regularly and get everyone a Flipcam
  • It’s all about pull not push: the formula is SEO plus value equal traffic
  • Addressability is here: you should be thinking versioning, customization, options
  • Intelligence and analytics will drive everything: make it part of your strategy before and after creative development

Media needs to combine paid, owned and earned
  • Paid: for scale and reach and speed: social can’t do everything, reach, scale and speed come from paid 
  • Owned: for content, relationships, listening and co-creation: open source opportunities are everywhere so create great content, utility and apps 
  • Earned: social, WOM, PR, bloggers, influencers: paid can’t do everything; you need a social and conversation strategy, not simply a presence on Facebook

Successful agencies will move well beyond campaigns
  • Build campaigns PLUS platforms: you need both, Nike-plus without a brand behind has no plus
  • Stop thinking in terms of audience and think about a community of participants: a brand’s consumers may be your best creative resource, or at least your best medium
  • Undo unbundling: unbundled won’t work anymore: agencies need to find ways to integrate; become curators; and learn co-creation, curation, and crowdsourcing
  • Embrace and master new technologies quickly: you are working on the re-invention of print ads on the iPad, right?

Clients will look for three things
  • Ideas: note this does not mean messages or ads
  • Interaction: engagement, connection, community, media
  • Intelligence, as in you need to collect, report, analyze and predict: if you don’t have robust analytics, you’re in big trouble

This video summarizes the results well ...in a way :)



Some says this all happened too fast. Well, then here's another warning from 2001:



2010. márc. 20.

A full overview of Social Media: a research adventure

A stunning presentation and visualization of the world of social media that makes easy to understand it for anybody.
Martijn Arts' presentation shows a practical way to gain insight in your professional use of social media and improve it.
Just clickt to full screen and enjoy it!


Celebrate the Originals - American Apparel & Adidas

American Apparel Creates Crowdsourced Lookbook
Angela Natividad @ Culture Buzz

In December, American Apparel asked users of Lookbook.nu, a real-people fashion site, to submit photos of themselves wearing outfits that incorporate the brand.

Over a thousand entries came in, enough that AA was able to put together a 64-page lookbook spotlighting 132 looks created by about 77 chosen users from all over the world. The results are kind of stunning.





Curious about why American Apparel would go all artful-dodger after spending so many years trotting out images of chicks in compromising positions, PSFK posed the question. The brand replied thus:
Maybe this is better categorized as a resource than as an ad. What we liked about it is that it’s 77 people who each have their own sense of style showing how they like to wear American Apparel. Our photographers and designers see the garments in one way and sometimes the customers and fans see it a totally different way. The book has both. That’s a big reason why we’re giving it away at the stores and we hope people take it and get inspired or interested in pieces they wouldn’t have considered before.
Inspiration to impulse-buy! Good call.

This a pretty major 180 compared with American Apparel’s more recent hot-bottom star search, but at least it’s a tribute to the company’s commitment to let users cocreate the brand image.


Adidas Originals: Women’s Interactive Lookbook
Pernille Hegnsholt @ viralblog

For this year’s Women’s Lookbook, adidas Originals tossed the camera to a diverse selection of models, flipping the script and letting them get behind the lens to document each other as they worked the pavement in adidas Originals’ vibrant Spring/Summer 2010 Womens collection.



Watch Agyness Deyn, Ciara, Ana Ivanovic, Whitney Port, Adrienne Bailon, Tallulah Morton, Louise Roe, Cheer Chen and Hyori Lee show you how to hit the urban catwalks with their individual style.

If you feel more like interacting with the hot ladies, you can use the mouse to drag between frames and then decide who you want to see. You can also check out the clothes they’re wearing by clicking the clothes featured in the right corner.
Get the full experience here.

2010. márc. 18.

Go Large! - Többségi tulajdont vásárolt a Maximize a Rebel Rouse-ban

Rebel Rouse is on the rise. A hír igaz. A MindShare-Maximize csoport többségi tulajdont szerzett a Rebel Rouse-ban azzal a céllal, hogy a magyar piacon a legerősebb online média-kreatív egységet hozzák létre.

A média tekintetében ez már vitán felül teljesült, hiszen a GroupM Interaction a CEMP (Index.hu), az Origo és a Sanoma Online legnagyobb megrendelője és a hazai online piac 95%-val kötött éves megállapodást. A magunk részéről pedig egyelőre a tettvágy, az elhivatottság és a kollégák szakmai felkészültsége akkora, mint a MindShare-Maximize médiavásárló ereje.

Hogy kik ezek a kollégák?

Nos igen, vannak akikkel az Arcus-ban találkoztam és vannak, akikkel más ügynökségeknél dolgoztam együtt, illetve olyanok is, akiket  már maga az új cég csábított hozzánk. Azaz kollégáink egy részének önéletrajzában szerepel az Arcus bejegyzés.
De ez természetes is, mivel az Arcus jól el volt látva top szakemberekkel. Soha annyi inspiratív emberrel nem találkoztam egy ügynökségen belül, mint ott. És bár igen csúnyán ért véget a csoport pályafutása, azért nekem meghatározó volt az ott eltöltött idő. Nagy veszteségnek érzem, hogy már nem dolgozhatok együtt olyan szakemberekkel, mint Ihász Ingrid, Koronics Krisztián, Grégász Zsolt, Varga Csaba, Mányai Csaba, Terék Dorián vagy Nagy-Tyúkos Ádám, hogy csak párat említsek.
És hogy egyértelműen válaszoljak a levegőben vibráló kérdésre: nem, a Rebel Rouse-nak semmi köze nincs az Arcus tulajdonosi köréhez, vagy a Primus Capital-hoz.

De térjünk vissza a Rebel Rouse kulcs-kollégáihoz:




Vándor Eszter, az innovatív médiáért felelős vezetőnk, aki egy 5 fős PPC/SEO csapatot is irányít. Eszter még az Arcanianban, azaz az első hazai keresőmarketing cégben kezdte pályáját és lépéselőnyét máig is tartja ezen a téren. Hogy alátámasztásképpen csak két példát említsek: Gerhát Tamás senior SEO és UX designerrel közösen jegyeznek egy egyedülálló versenytársfigyelő alkalmazást, illetve Eszter a Magyarországon eddig egyetlen díjnyertes kereső kampány megalkotója.

Berta László - Csapó Tamás senior kreatív páros. Két kivételesen képzett, inspiratív és motivált szakember, akikkel még a Human Telexben kezdtem együtt dolgozni. Lacinak és Tominak mindenképpen köszönettel tartozom, nem csak a nyertes tenderek miatt, de azért is mert a nem kevés megpróbáltatás ellenére, évek óta  feltétlen a hitük abban, hogy együtt verhetetlenek vagyunk És úgy tűnik, hogy ezt az ügyfeleink is elhiszik :)

Szász Tibor, a SkyWeb egyik alapítója. Vezető fejlesztő, UX designer és minden technológia tudója. Tipikusan az a fajta szakember, aki már a választ mondja, mialatt te még a kérdésen gondolkozol.

Pavláth Zita, ügyfélkapcsolati igazgató, aki a Publicis és a Kirowski legerősebb éveiben edződött, majd az Arcus legsikeresebb divízióját, a nemzetközit vezette. 30+ országot koordinált és szolgált ki csapatával, olyan kétbetűs megrendelőknek, mint a HP és az LG.

Baráth Katalin, senior szövegíró, a Sylva volt vezető szövegírója. Elég autentikus, ha azt mondom, hogy a Facebookon tárgyaltunk és állapodtunk meg? És tényleg csak akkor találkoztunk személyesen, amikor már aláírásra került a sor.

Fazekas Andrea (ex-Addict Interactive) nem csak senior szintű SEM szakember, de a hagyományos és innovatív média tervezésben is nagy tapasztalata van. Ezzel a kombinációval a kreatív és a nem tradícionális médiahasználatban erősíti a csapatot.

Persze nem csak tőlük függ a munkánk minősége, hanem azoktól a szakemberektől is, akiknek neveit ugyan nem ismeri a szakma, de minden megbízásban jelentős segítséget nyújtanak.
Mi mindannyian azon dolgozunk, hogy olyan eredményeket tegyünk le az asztalra, amelyekről majd nem ezen a blogon lehet olvasni a dícsérő szavakat.

Na, jó. Akkor menjünk is dolgozni.



Rebel Rouse
Wasn't born to follow!

2010. márc. 15.

Design Outside the Box

Do you want to understand wtf is going on? You better watch this video.
It's scary but amazing at the same time.
A really really great presentation from Jesse Schell, Carnegie Mellon University Professor.







"We live in a bubble of fake bullsiht"  ...well, I think he's right.

GOOD Transparency: Modern Retail

More and more of our shopping is happening online. And in the digital marketplace, shoppers write and read millions of reviews each year, transforming the way we make buying decisions—and how companies make their products. Welcome to the information-saturated world of internet retail.

2010. márc. 7.

The state of the internet

Amazing figures.

The video created by Jess3 agency based of the statistics given by Netcraft, Verisign, Webhosting.info, Internet World Stats, Net Applications, Radicati Group, McAfee, Comscore, Youtube, Sysmos, Flickr, Facebook, Blogpulse, Pingdom, Twittercounter, GigaOm.

2010. márc. 2.

Republic of GSK - Kapd el őket!

Hétvégén elbánt velem az influenza, mire a feleségem átküldte a linket és csak egy smiley-t tett mellé: www.kapdeloket.hu


Először lefagytam. Nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy a gémeres, háromdés, efpées tipusú körítés jó, nem jó, edukatív, vagy komolytalan. Aztán rájöttem hogy leginkább szokatlan, de ami fontosabb, hogy egészen egyedi (eltekintve a belső gonoszt demonstráló pillanatnyi szörny-morfózistól, amely trükköt már jól ismerhetjük a Jákob lajtorjája és Ördög ügyvédje filmklasszikusokból. De ez már szőrszálhasogatósdi.)

Ha a cél a fiatal online-generáció edukálása és meggyőzése, akkor a kivitelezés releváns és érdekes a számukra. A koncepció ugyan nem egy káni oroszlánvadász, de érthetően, ügyesen, izzadságszag nélkül csomagolja be a tartalmat.

A grafikai munka, az interakció és a user experience stílusos, egyszerű, jól vezeti az embert. Az oldal nem erőszakoskodik, mégis eljutsz a részletekig ...mert végül kíváncsivá lesz az ember.

Összességében jó ügynökségi munka (bár úgy mondom ezt, hogy valójában megelőlegezem a dícséretet, mert nem tudom, milyen erős közösségi seeding van a kampány mögött. Amiről tudok, az banner foglalás, ami pedig nem túl okos és hatékony módja a közösségi buzz generálásnak.)

No de a Republic-ot most már jól megdícsértük és a további fényezést már maguk is elintézik a hivatalos blogjukon.

Ha mindezek után valamiféle hiányérzete maradt a tisztelt olvasónak, akkor az azért lehet, mert sehol, senki nem említi a megbízót. Pedig bizony van megbízó (mert ugye azt senki nem gondolja, hogy a Republic valamiféle jótékony pénzeltapsolásának lehettünk tanúi) és annak oka van, ha a megbízó nem adja a logóját a büdzséje mellé.
Én egyetlen ilyen okkal találkoztam, amit úgy hívnak, hogy törvény.

Sok apró, de egyértelmű jelből kiderül, hogy a GlaxoSmithKline-ról lehet szó, akik a vakcinák császárai és minthogy gyógyszergyárról van szó, nem reklámozhatja szabadon termékeit.
Tehát GSK ...és itt értékelődik fel igazán az oldal, mivel a GSK-ra eddig igen nehezen illet a kreatív kommunikátor jelző. De most, ezzel a megjelenéssel mérföldkövet ásott le a kategóriájában, amihez kellett egy jó adag bátorság. Leginkább persze saját korlátai legyűréséhez.
Gondolom, hogy ebben a Republicnak igen nagy szerepe lehetett és én leginkább ehhez gratulálok nekik.

2010. márc. 1.

A T-avasz slágere, avagy eszközök és büdzsé kupacba hányva

Tipikus párhuzamos médiafogyasztó vagyok. A háttérben zümög és villog a tévé, előttem a computer, amin dolgozom, keresek, letöltök, olvasok, írok, telepítek, különféle variációkban.

Úgy egy hete épp valamelyik hármat gyúrtam a gépemen, amikoris a tévén Freddie tökéletes magyarsággal, 24 évvel a budapesti Magic Tour koncert után, újra főműsoridőben énekli a Tavaszi Szelet ...aztán pár másodpercre rá megjelenik egy T-logo.
Mivel a T-ről van szó, biztos voltam benne, hogy a világ összes pénzét primetime műsoridőre költötték és kb. 3 percen belül újra látom a spotot egy másik csatornán. No, hát annyira azért nem érintett meg a dolog, hogy őrült vadászatba kezdjek, így amikor a konkurens csatorna reklámblokkja Freddie nélkül futott le, töröltem a memóriámból az esetet.

Aztán pár nap múlva megint beleszaladtam a spotba. Ahha! Most aztán jól odafigyelek, miről is szól a reklám. Ez egy másik, hadart narrációs verzió volt.
Tavaszi szél... A tavasz netslágere... Nulla forintos internet csomagok... T-Home. Vagy mi ...mert az info felét fel sem fogtam, pedig az átlag tévénézőkkel ellentétben én  át akartam venni a tartalmat.
Vakartam a fejem, miközben előttem villogott a T-Mobilos telefonom, meg a T-Kábelen érkező, T-Online előfizetésre kötött gépem. - Tényleg ennyire gyenge lenne a kreatív kapocs?

A kupac
Kezdjük a buzzgenerátor célzattal kiválasztott Mercury jelenettel. Miért is kellett ez?
Nos, azért mert a márka személyisége ilyen über-über-monumentalizmo. Mindig is szerette magát a világ legnagyobb és legerősebb telekom játékosának mutatni, legyen szó bármelyik országról.
Persze 13.000 fős, Pinkes Trafalgar sing-alongra nem telik, de azért mindig akad valami megoldás, hogy a T-Home/T-Mobile érzékeltesse: én feljebb vagyok.

A gondolat:
Tavaszi szél -> tavaszi ajánlat -> internet csomag ajánlatok, 2 hónapig nulla forintért -> netsláger ...érted, "netsláger", de most ne is beszéljünk a szóviczeskedő headline-ról, csak arról, hogy 3 logikai lépcsővel jutunk végig az üzeneten, ami pont kettővel több, mint az optimális.

Itt akár vége is lehetett volna a sztorinak és nem is írtam volna meg, ha nem kapcsolatak volna még egy kocsit  a szerelvényhez. A közösségi aktivizációt. És hát milyet? A legalapabb alapot, ami már 5 éve sem volt érdekes: fotózd le magad/filmezd le magad, töltsd fel és nyerhetsz. A zsűri a többi netező, meg hogy legyen valami PR téma, van celeb zsűri is.
Persze valszeg a kreatív team és az ügyfél is érezte, hogy ez így önmagában igen gyenge lenne, és megfejelte az átlagosnál is unalmasabb nyereményeket azzal, hogy "Freddie-vel szerepelhetsz egy TV-reklámban".
Na ja. Kár hogy szerencsétlen sztárbarátunk 20 éve halott. Így aztán életem nagy pillanata egyenlő lett a "benne leszek a TV-ben" kissé alulmotiváló lehetőséggel.

Tovább is van, mondjam még?
Mondom. Mert nincs vége.
Újabb verzió került adásba. Néhány bevágás erejéig feltűnnek amatőr szereplők is, demonstrálandó a tényt, hogy az emberek bizony feltöltenek Tavaszi Szél videókat. Kár, hogy mind full HD minőségben és tökéletes világosítással készültek. Így hát annyira hitelesek a jelenetek, mint Stadler utolsó vacsora festménye, vásznon.

Felmentem a T-Home oldalára. Gondoltam, biztosan készült valami microsite is, ahol megnézhetem a feltöltéseket. Asszed megtaláltam?
Megvártam a főoldali bannert, míg előmászott benne a "netsláger", mert ugye miért is lenne az első banner az országos kampány? No mindegy. Katt a részletekre. Megérkezem az Internetes díjcsomagokhoz. Na itt már fixen a netsláger banner jön be. Katt a részletekre és hipp und hopp, máris megérkeztem a laptop+internet oldalra. Azaz végállomás, leszállás.
Ezt háromszor játszottam végig, amíg rájöttem, hogy nem én vagyok, aki nem figyel, hanem a T-Home az, aki nem rakta ki a promo linkjét a legfontosabb touchpointokra.

Az átlag userrel szemben én nem adtam fel és beütöttem kedvenc keresőmbe a "Tavaszi szél T-Home" kombinációt. A microsite ugyan nem jött elő, ami azért felvet néhány SEO kérdést, de egy youtube video előkerült, amit a T-Home Netsláger channelre töltöttek fel.
Halleluja! Netsláger channel! Bár ezen a ponton a netsláger szó kissé túlzásnak tűnik, ha azt nézem hogy 30 nap után mindössze 654-en áll a channelview és hogy a feltöltött videók fele plazakban készült, kitelepüléssel.
Van viszont link: www.netslager.hu, ami az eddigiekhez képest maga az információs kánaán. (Később kiderült, hogy a honlap címére akár emlékezhettem is volna a spotból ...a 400 további információval együtt.)

A microsite
A Kirowski egy 5 perces ujjgyakorlattal összerakta a jól tervezett, szép, jól navigált és totál egyszerű microsite-ot.
Kár, hogy a lényeg, az internet ajánlat kb. elnézést kér a sarokban, hogy meg mert jelenni ezen a nyereményjátékos oldalon. Azt mondja "ajánljuk a pályázathoz". Hát ennyit az erős kapcsolódásról.

Hogy összefoglaljam a mechanizmust: aki a T-Home oldalra megy, annak beletolják az orrát a termékbe, de soha nem juthat el a játékhoz. Aki a játékot találja meg, az pedig soha nem fogja kinyitni a termékek linkjét és megtudni, hogy mi a jó benne. Hát ez bizony duplanulla.

Hogy összefoglaljam a kampányt, kedves Gyula barátom mondását idézném ide: "Van itt minden, fénykép, bicska, gyerekeknek kis talicska": Imázs, promó, szósöl, video, buzz, feltöltés, letöltés, youtube, primetime, TV szpot, világceleb, microsite, rövidvágat, hosszúvágat, júzeres, júzernélküli, POS, DM, rádió, PR és még amiről nem is tudok...
Szóval van minden szép és jó eszköz, kupacban, sok pénzért, és ez így leírva álomkampánynak hangzik. De ha nincs átgondolva a működés, a user útja a vásárlásig és a csatornák nem erősítik egymást, csak vannak, akkor a tartalom helyett maximum a médiaköltés mérete érhet el eredményt ...miközben sokkal kisebb márkák fél, negyed, tized ekkora büdzséből termékközpontú, hosszútávon is márkaépítő és igen szórakoztató kampányokat készítenek. Konkrétan a T-Mobile navigációs kampánya is ilyen, ami pedig családban van. (Na jó, az meg a ló túloldala, mert nem költöttek eleget seedingre és nem ismerték meg annyian a kampányt, amekkora lehetőség volt benne.)

De lezárva az elmélkedésem, azt kell mondjam, hogy a kevesebb jóval több lehetett volna ...és még nincs is vége.