2009. dec. 31.

OK, senki sem csörgött ránk - Utórengések, visszhangok, elhaló nyöszörgések

Folyamatosan jelennek meg értékelések, kritikák, benyalókák és szidalmak a december közepén történt T-Voda kommunikációs önsorsrontásról, és sokáig lesz még népszerű ez a téma a szakmai berkekben, konferenciákon, workshopokon. A szállóige is sokáig lesz még lazán benyomott poen a haverok között, de nem mint márka-kritika, csak mint jópofi félszavak, amit mi mindannyian értünk. De már kopnak az emlékek és a pusztító erejű szélvihaból csak enyhe fuvallat marad.
Ennyi.

A komunikációs bénázást eddig (és valószínűleg végleg) senki nem váltotta bevételre, pedig a Telekom 700 millás bukóján azért lehetett volna slankítani. No persze ehhez már profin kellene ismerni és használni a közösségi médiát, a touchpointokat és a mikro interakciókat, ami Magyarországon még a Pató Pál metodika szerint van kezelve.

Nem oldalakat, de könyveket lehetne telírni értékelésekkel, tanulságokkal és ötletekkel, de ehelyett inkább belinkelnék néhány jólsikerült írást vagy/és fontos megjegyzést, egy-két gondolattal megtoldva.

Kezdem a Voda által rendelt Doransky értékeléssel.
Szeretem Dobó írásait, korrektek, de ez picit csúszós talaj még neki is. Tudnillik egy dolog feltűnően hiányzik az írásból: Az hogy a magyar népet egyáltál nem érdekli ez a tíz oldalas védekezés, azaz a vezetőség hebegős és csúsztatós magyarázkodása. A szakma legyint rá, a tömegekhez meg nem jut el. Még akkor sem, ha Doransky a legolvasottabb magyar blogger.

Ezen felül az írás (érthető okokból) nem mutat rá elég egyértelműen és erősen a Vodafone (és általában a magyar nagyvállalatok) menedzsmentjének alulképzettségére, viszont csöndben szemet huny afelett, hogy az operatív vezetők végül semmiféle felelősséget nem vállaltak. Persze alapvetően az ilyen esetek azért nem szoktak feltűnni, mert a magyar karrier-kultúra sokkal nagyképűbb, mint a tőlünk nyugatabbra és északabbra fekvő országokban.
Ha egy magyar kolléga pozíciót kap, akkor úgy érzi, hogy azt azért kapja, mert megérdemli és mert már mindent tud, ami a pozícióban meghozandó döntésekhez kell. Elhiszi magáról, hogy neki már nem kell tanulnia, hiszen a névjegykártyája bizonyítja a tudását. Ehhez képest az eredményesebb országokban a pozíciót egy lehetőségnek élik meg a szakemberek, amiben folyamatosan tanulni, tanulni és bizonyítaniuk kell.
Ez a kis hozzáállásbéli különbség végül pénzbe kerül. A T százmilliókat veszített, de ha esetleg valaki összeadná a Vodára zúdúlt negatív free PR piaci értékét, lehet, hogy kiderülne: a Voda vesztett többet.

Maszatolás 2.0 - Hírbehozó, Webisztán
Mind között a kedvenc írásom. Akkor is az lenne, ha az egész írás csak az első bekezdésből állna.

Karmamedia - Szóljon rólunk!
Bár a post leginkább a nyilvánvalót írja meg, egy fontos mondatot itt olvastam először:
"...ezzel vált ugyanis a multik szemében felnőtté a magyar közösségi média."
Azon lehet vitatkozni, hogy kinek mit jelent ez a mondat, de néhány dolgot minden márkának megüzen: Ha nem tanultad meg a közösségi médiát, akkor félj tőle és eszedbe ne jusson alábecsülni. Tanúsíts tiszteletet, azaz tanuld meg, mielőtt az tanítja meg neked a szabályait.
Teszem hozzá, hogy lassan el kell tudni fogadni a tényt, hogy a közösségi média nem "csak" egy kommunikációs csatorna, de hamarosan a kutatás, a termékfejlesztés és a kereskedelem alapvető helyszíne lesz, ahol nem lehet uralkodni, viszont alázattal kell szolgálni a fogyasztót.

Kreatív Online - A sárzuhany
Számomra Román Balázs cikke a legjobb első elemzés volt. Nem finomkodott, de szakmai maradt és lazán túllépett azon, hogy esetleg a Voda besértődik és elfelejt hirdetést hozni a Kreatív Csoportnak vagy a PPH-nak.

Bird (Inuit PR Network) a Csiripen - Aki egyszerűen lehülyézte a Vodát
No de nem is ez a lényeg. Ez az írás rámutatott arra, hogy a Vodafone-nál a marketinggel foglalkozó "szakemberek" csak lila ködnek és néphülyítésnek élik meg a dollármilliókért felépített pozícionálást, márkaimázst és kommunikációs kampányokat ...vagy egyszerűen csak ovodista módon nem értik azt, hogy a kommunikáció nem egy logó-headline-kép kombót jelent:
Nade könyörgöm, ez a Vodafone! Az a cég, ami teljesen egyértelműen a legfiatalosabbnak, legszabadszájúbbnak, legprovokatívabbnak pozícionálta magát a hazai piacon! Akkor mi a gond azzal, ha valaki érti is ezt, és ennek megfelelően kommunikál? Lehet ekkora rés a piac érzékelése és a cég vezetőinek elképzelése között a cég megítéléséről? És ha lehet is - felmenti-e a vezetőséget a felelősség alól, hogy képtelenek voltak értelmezni a kirúgás, mint kommunikációs aktus hatásait? Komolyan azt gondolták, hogy ennek pozitív üzenete lesz?

Persze ezeken kívül is született még rengeteg jó és kevésbé jó, szakmai és kevésbé szakmai írás a témáról, és még több, amiről még csak nem is tudok. Ebből a mennyiségből pedig a régivonalas és kezdő marketingeseknek megint le kell vonni egy tanulságot. Az online közösségi világ nem egyenlő a Facebook-kal és a Twitterrel, bármennyire is divatos szavak ezek. A háromszázezres magyar blog-szféra képes ledózerolni a világ összes pénzén megvásárolt PR megjelenéseket. Azaz ahelyett, hogy elfedésre, csúsztatásra és megmagyarázatra fecsérelné el a márka a marketing büdzséjét, ideje "truth driven" komunikációra váltani. Kihasználni az erősségeket, elismerni és változtatni a gyengeségeken. Így épül a bizalom, ami a hatékony kommunikáció és a sikeres sales alapja.

Minden jószándékommal javaslom a Vodafone kommunikációval foglalkozó vezetőinek és kollégáinak ezt a belinkelt összefoglalót memorizálni, mint az első óra anyagát. (De ajánlom ugyanígy minden cégvezetőnek és marketinggel foglalkozó kollégának is. Akkor is ha újak az információk, akkor is ha már ezerszer hallott ismétlésnek érzik)

Az Addict epollja nem egy reprezentatív kutatás, de a témát lezáró illusztrációnak megteszi.
A kérdés: Helyesen járt el a Vodafone, amikor kirúgta a twitterfelelősét?




2009 utolsó bejegyzése volt ez és érdekes módon talán 2009 legjellemzőbb és legtanulságosabb szakmai tartalma is. Nem nehéz ennél jobbakat kívánni 2010-re.
Boldog új évet kívánok minden olvasónak.
Na elő azokkal a pezsgőkkel...

Alvenda - Social Shopping Takes on New Meaning with Newsfeed Purchasing

Fully functional retail stores in your Facebook newsfeed.

Abbey Klaassen @ Advertising Age

As Facebook wades deeper into the e-commerce space with its payments system, a gift store that sells real items and retail stores on brand pages, it was only a matter of time before someone figured out a way to enable shopping in what is arguably the site’s most valuable real-estate: the newsfeed.
In this case, that someone isn’t Facebook but Alvenda, a Minneapolis-based startup that has already been moving retail stores into banner ads and letting people make purchases directly from the ad units.

“Instead of having one e-commerce store you have hundreds of millions,” said Alvenda CEO Wade Gerten. “We package it up as a banner ad and traffic it all over the web.” More interestingly, though, the company is packaging up those stores and putting them in social-network sites.




In August, Alvenda and 1-800-Flowers made headlines for launching the first e-commerce store on a Facebook brand page. That store required users to head to the 1-800-Flowers page and click on the store tab to shop. But when Alvenda launches the newsfeed stores, users won’t even have to leave their feed to make a purchase.

“The fan-page store was fun and groundbreaking, but what social shopping really looks like is between friends,” said Mr. Gerten, who founded the company with former Target.com Marketing Chief Brian Howe. He said the company will launch in-newsfeed shopping before the holidays with several yet-unnamed retailers.

A hypothetical example of how it works: You create a gift registry on Target.com or Macys.com, and by hitting a button you can share your registry with all your friends on Facebook. They’ll see the notification in their newsfeed—”Karen has shared her gift registry”—and, without leaving the newsfeed, Karen’s friends can purchase off the registry. Users could also compile wishlists on retailer sites (or e-commerce-enabled brand pages) that they share with their Facebook newsfeed. Their friends will then have the option to pool their money to purchase items from that wishlist together.

Sharing shopping information in the Facebook newsfeed is an interesting idea, but Alvenda and the retailers with which it launches will have to tread lightly. Facebook got into hot water for sharing users’ purchases via the newsfeed a few years ago with its Beacon launch, a mistake it chalked up to not giving consumers enough explanation and control.

A recent study by Ripple6 and The E-tailing group suggests 83% of people want to share information about their purchases and that 43% credit making purchases as a result of their social-networking surfing. And given that Facebook is commanding an ever-greater amount of people’s internet time—more than five hours a month, according to July Nielsen data—it’s no wonder retailers are keen to explore e-commerce on social networks. JCPenney, for one, has an active Facebook page. It stops short of actually selling products on it, but has a “shop” tab and links to its own site.

Facebook has made several moves to enable more e-commerce experiences. It expanded its currency program, Facebook Credits, which operates a bit like a Facebook -only Pay Pal system: users can buy credits and use them to buy things such as virtual gifts. More recently, Facebook has allowed developers to add real gifts to its gift shop, so in addition to, say, buying a virtual teddy bear, one can buy an actual teddy bear and have it shipped to a friend’s house.

Facebook doesn’t actually do any e-commerce itself but it has created a platform, not unlike eBay, in which its buyers can find sellers and, eventually, it seems likely Facebook Credits could be the currency for many of the transactions that occur on the site. Right now Facebook doesn’t make money through Credits, short of generating revenue on sales on its own virtual gifts, but that could change.

There’s another reason Facebook is ripe for big retail, Mr. Gerten said. “It’s the first Christmas you’ll have multiple generations within Facebook. If my dad wants a BluRay player, my brother and I can go in there and divvy it up for him.”


Read Avon's case study here

2009. dec. 15.

IKEA : Augmented Catalogue - a very simple but brilliant idea


OK, csörögjetek ránk - Vajon tényleg a Voda lesz a sztori legnagyobb vesztese?

2009.12.15 00:00 - Epillanatban 2057 fan fejezi ki lesajnálatát a Vodafone vezetésének, a márkának és értetlenkednek, hogy a próbaidejét éppen kitöltő Suba János bőrszékének miért kell továbbra is a szóbanforgó segget szolgálnia?
Eközben a magyar reklámszakma, ahol csak lehet, duplán fejezi ki szégyenérzetét, mert bár Suba János nem tartozott a legismertebb kreatív kollégák közé, régebben mégiscsak szövegíróként, majd később kreatívigazgatóként kereste mindennapi kenyerét.


Ilyen és ehhez hasonló kommenteket hall és olvas az ember megszámlálhatatlan mennyiségben, miközben két márka keveredik a korpa közé. A Vodafone és a T-Mobile.
Csak a rend kedvéért idevágom az Index összefoglalóját, hogy mi is történt december 4. és 9. között:
A Vodafone menedzsere lett a Twitter első ismert magyar áldozata. Mint megírtuk, a T-Mobile a pénteki leállása alatt nem tudott kommunikálni, így egész délelőtt fogalma sem volt az országnak arról, hogy a szolgáltató hálózatán miért csak akadozva lehet telefonálni. A T-Mobile egy Twitter-üzenetben közölte: "A hálózati problémával kapcsolatban lesz hivatalos tájékoztatás. Türelmeteket kérjük!"
Frappánsan reagált erre a Vodafone hivatalos Twitterét kezelő marketinges: "OK, csörögjetek ránk ;) RT"


Gondolom a poént nem kell elmagyarázni senkinek, ezúton is köszönjük a Vodafonnak a szórakoztató perceket. Még a Google hirdetéseiben is megjelent, hogy a leállás alatt Vodafonnál lehet telefonálni.



A Vodafone délután hivatalosan közölte, hogy nincs köze a válaszokhoz. Viszont szívesen adnak segítséget a T-Mobile-nak.
Először azt hittem, hogy ez is a poén része. Nyilvánvaló, hogy a T-Mobile a hálózata közelébe sem engedi a rivális Vodafone embereit, még akkor sem, ha segítenének. A vállveregetés ilyenkor nem segít, de a Vodafone Twitteres válasza talán egy fanyar (na jó: igen fanyar) mosolyt kicsalt a T-Mobile kommunikációs gárdájából. Egy null oda, visszakapjátok - gondolhatták a T-Mobile sajtósai.
A Vodafone úgy értékelte, hogy a twitterező menedzser engedély nélkül és sportszerűtlenül nyilatkozott a versenytárs problémájáról. A viselkedése ellentétes a tisztességes versennyel, és úgy ítéltük meg, hogy ezért elbocsátás jár, mondta az Indexnek Suba János a cég kommunikációs igazgatója.
A buzz tsunamija végigsöpört az online közösségeken, aztán kitört az offline világba és most már a vidéki napilapok hasábjain Mari néninek is tudósítanak arról, hogy bizony a magyar kommunikációs ipar egyik meghatározó szereplőjének fogalma nincs a közösségi marketing írott és iratlan szabályairól. (Nem mintha úgy általában a többieknek lenne, de az már egy másik írás)

Eközben Müller Tamás történelmi alakká nő. Aki nem volt bátor, csak tette, amit kellett. Ahogy egy edukált és tehetséges szakember teszi. Mert nem is Müller Tamás dobta fel a magyar online kommunikációs történelem legmagasabb labdáját, hanem az, akinek háta mögött már mindig lesznek összekuncogó, ujjal mutogató szakmabeliek: az őt kirúgó főnöke.
És akkor most meg is érkeztünk egy fontos pontra: vajon tényleg Ő, vagy általa a Vodafone a történet legnagyobb lúzere? Mindenhol ezt olvasom, de szerintem valójában távolról sem ez a helyzet. Ha ugyanis jobban megnézzük, ezek a szereplők keveset vagy inkább semmit sem vesztettek. Tamás valószínűleg több, számára igazán testreszabott ajánlatból válogathat majd. Subának sem fog keresztbe törni a karrierje és bár a Vodafone márka heges marad, azért azt senki nem gondolja, hogy nem gyógyul majd 8 napon túl.

Akik igazán veszítenek azok a Voda versenytársai. Bezonyám! A T-Csoport, a Pannon, a UPC, az Invitel és valahány név a naptárban. Nem ismerték fel, vagy különféle üzleti megfontolások mögé bújva elhessegették a magaslabda lecsapásának lehetőségét. Pedig ekkora lehetőség nagyon ritkán adatik.
Napok alatt százezres nagyságrendű WOM, UGC, valós érzelmi kötődés és feszült várakozás termelődött. Olyan feszültség, amire akár ATL kampányt és rekorder sales kampányt építhetne a reklámozó. Tamásnál hitelelesebb és nagybetűsebb HERO nincs és sokáig nem is lesz a piacon. A sor, amit írt, brutálisan gazdag kreatív területet rejt. A várható free media megjelenés és free PR értéke a rekorder ElectroWorld nyitókampányt lenyomná bélyegnek, pedig az 1.5 milliárd forintra rúgott. Ráadásul itt a karácsony. Egy Müller féle jól címkézett sales promo, vagy termékcsomag könnyen javíthatná a gyalázatos éves eredményeket.



És a jó hír az, hogy még nem késő. Még 2-3 hétig ütne a kommunikáció, és talán kissé bágyadtabban, de még akár januárban is feltámadhatna egy Return of the Müller üzenet. Azaz tisztelt versenytársak, ÉBREDJETEK! Nem kötelező vesztesnek lenni. Nem kötelező 2010 év végén azon siránkozni, hogy az éves kommunikáció átlag alatt teljesített, hogy nem volt ötlet, nem ment át az üzenet, nem volt apropó és nem volt elég büdzsé.

A rossz hír, hogy ennek ellenére nagy valószínűséggel kihagyják a ziccert, ahogy a T kihagyta Csondor Kata szintén zseniális történetének meglovagolását is. Pedig Kata történetében semmi negatív vagy savanyú felhang nincs, sőt annál édesebbet még egy kávéskanál koncetrált aspartammal sem lehet készíteni.
A helyzet az, hogy egyelőre a magyar megrendelők túlaggódnak mindent és kizárólag megtervezett kommunikációban képesek gondolkodni. Még ha a dialógus szele pillanatokra meg is érinti őket, képtelenek reagálni a magaslabdákra. Pedig az új kommunikációs erának ez a lényege. Sőt a termékfejlesztés jövője is ez.
Nézzünk meg egy jó példát is: A Vatera kampányra reagáló Deponak a Vatera kampányához képest töredék áron sikerült átadnia az üzenetét a usereknek. Persze jóval kevesebb embert ért el mint a Vatera, viszont sokkal költséghatékonyabban. De szintén látványos példa a Soproni "Magyarország, én így szeretlek" spotjára válaszoló Szőke féle barofi reklám is. A WOM, amit kapott, megsokszorozta a minimális tévés megjelenés értékét és rekorder lett, mert ilyen unalmas kommunikációs téma még soha nem vált ennyire népszerűvé.

Egy vonatot megépíteni és elindítani kopernikuszi összegekbe kerül. De jegyet váltani a következő járatra (legyen az első osztályra szóló helyjegy) minimális befektetés, hogy eljussunk a kívánt helyre.
Hát valahogy így kellene gondolkodni a kommunikációs büdzsék egy részének elköltéséről.

Tisztelt reklámozók, had ne legyen igazam, ne hagyjátok ki a ziccert és éljetek a Müller-Suba klasszikussal!


Update 1.

Az elmúlt hét vesszőfutásának értékelésére Dobó Mátyást (Doransky) kérte fel a Vodafone – értesült a Kreatív.
Az egyik legismertebb magyar blogger a megállapodás szerint 48 órán belül nyilatkozik majd arról, hogy mire jutott, a Vodafone pedig ennek szellemében kezeli a helyzetet.


Az üggyel kapcsolatban a Vodafone Müller Péter kirúgása óta nem reagált, annak ellenére, hogy a lépés nem csak a twitteres közösségben, de a Facebookon és az online sajtóban is felháborodást váltott ki, ráadásul nem csak magyar nyelven, hanem angol nyelvű szakblogokon is foglalkoznak vele.

2009. dec. 7.

Social media strategy

Steve Latham @ Spur Interactive


Coke Zero Facial Profiler - another supercool technology to transmit a brand message

In an effort to promote Coke Zero's extreme likeness to Coca-Cola classic, the brand has teamed with Crispin Porter + Bogusky to launch the Facial Profiler. The Facebook app matches your face up with other Profilers with similar mugs. It utilizes the same facial recognition tech used by law enforcement to locate faces in crowds. Visitors to the site can vote on accuracy of the various match-ups, which will ultimately serve help to refine the system.


Bio-Bak website: sick and funny

Their site is totally sick, but I really like it. It needs plenty of time to discover every single tool and audio-visual joke, but the experience is priceless.


2009. nov. 29.

Ikea for the win on Facebook

Meghan Keane @ econsultancy

Marketing on social media can be a lesson in frustration, since each social network has its own strengths and limitations. But really effective campaigns use those rules to their advantage. And Ikea's most recent Facebook campaign did just that.

By turning Facebook's tagging system into a contest, Ikea achieved one of those elusive social media goals — they got their campaign to go viral. For the cost of a few items, the company raised awareness, engaged with consumers and helped publicize the launch of a new store.



To advertise the launch of Ikea's new store in Malmo Sweden, Ikea's ad team, Forsman & Bodenfors, "kidnapped the most popular function" of Facebook. They created a profile for the store's manager, Gordon Gustavsson, and over a two week period the team uploaded 12 pictures of store showrooms to his profile page.

Swedish Facebook members were encouraged to add Gordon as a friend and tag themselves to products in the showroom. The first person to tag an item then won that Ikea product.

Facebook users that tagged themselves then shared the action with their friends via their news feed. But also, people excited about the contest publicized it themselves. The pictures spread to thousands of profile pages, newsfeeds and links.

Beyond the creative, it only cost Ikea a few free items. And by using Facebook's existing functionality, Ikea and its marketing team were able to achieve that elusive social media goal — consumer engagement and promotion without the cost of an expensive TV, print or digital campaign.

Sony's Fantasy Festival hooks 13,000 Last.fm users at launch


Have you ever played Fantasy Football? Well this competition is similar, except this time you create your own ideal music festival line up instead of a Football team.
Sony's Fantasy Festival is a free, points based league game. The aim - to assemble the ultimate, imaginary festival line-up using a €1 million budget and gain as many points as possible through your acts' popularity in the real world (calculated by activity online).

You can create custom leagues, invite your friends and battle it out for festival supremacy.
Sony’s Fantasy Festival is a celebration of the fact that no one knows sound better than us and no one knows music better than you.

The person who creates the highest value Festival will be presented with a music lover's dream prize - four "money can't buy" tickets (including VIP accommodation, flights and spending money) to one of Europe's best festivals.



It’s a massive opportunity for Sony to create a cult following of sorts in a non-sporting scene so it will be very interesting to see the response to the campaign. By the looks of it, it’s off to a flying start with week 2 just commencing now!

Miles Lewis, senior vice president of international sales at Last.fm said the campaign taps into the community side of the music platform, giving players the chance to build up an accurate picture of up and coming acts from around the world.
"Last.fm has always been about bringing to life the social side of music," he said. "Sony is going to engage with this community in a very smart way that I'm sure will get our users buzzing and our robust data will make sure that the best festival line ups will win."
The campaign is the brainchild of Altogether, while OMD International was responsible for the partnership with Last.fm.

Bye bye Vatera Vera

Eredmények, adatok és még egy kis gáz is itt, az update 3. alatt.

2009. nov. 25.

South Park 13. évad - A kiráJ visszatér

Cartman itt van újra és a szája ugyanolyan büdös, mint fél évvel ezelőtt, amikor is akár megbízóját eltitkolva mondott véleményt a megadott célszemélyről. A recept nem változott. A South Parkot a South Park adja el leginkább és a legbiztosabb sikerrel. És ez ellen nem is szabad küzdeni, hiszen a rajongók mindenre ki vannak éhezve és mindenre ugranak, ami a kedvenceikkel kapcsolatos.

Az előző kampány adatai kimagaslóan jók lettek. Főleg annak fényében, hogy fizetett seeding nem volt és iskolai szezonon kívül futott. A perszonalizálható viral üzenet elérte fél millió UV-t és még ma is tízezres havi UV-t képes generálni. A látogatók 10 százaléka 15 percnél többet, 50 százalékuk 5 percnél többet szórakozik az oldallal, ami azt jelenti, hogy szeretik a tartalmat.

De miért is a már féléves kampányról írok, amikor itt az új virál-sor, amiben Cartman egy Budapesti városnézésre invitálja vendégeit? Mert az előzőről van adatom, az újról meg semmit nem tudtam meg (még).
Illetve annyit tudok, hogy a YouTube-ra feltöltött két videót, november 7 és 25 között 11 ezren és 8 ezren látták.
És bár nekem tetszenek a filmek, a közönség mégis erősen megosztott. A YouTube kommentezői nagyjából egyenlő arányban ünneplik és szidják a beharangozókat.

Cartman bunkó, ahogy kell, a kivitelezés stílusban van, a szöveg hitelesen hazudja az eredetiséget, az animáció hamisítatlan South Park, a sztorik vitán felül viccesek. Akkor mi is a probléma?

Megmondom. Szerintem semmi. A vírusok elvégzik a dolgukat. A nézők tisztán értik, hogy megérkezett a 13. évad és hogy a Comedy Centralon nézhetik meg. A filmeken lehet vitázni, mert indulatokat gerjeszt, ami jót tesz a terméknek és a csatornának. Mert ugye beszélgetést generál és a South Parkhoz hűen hírhedté teszi a témát, ami sokkal eredményesebben égeti be az információt, mintha "csak" híres lenne.

Azért egy kérdés felmerül bennem: vajon terjed ez a kampány rendesen? Vagy mint oly sok magyar vírusnak szánt anyag elhal, mert nem kapja meg a kellő támogatást sem seedingben, sem bármilyen más módon. Mindenesetre ki fog derülni, mert gondolom erre postra kapok majd egy rakás infot, így valószínűleg hamarosan jön egy (vagy több) update, amiben már tényeket írhatok.

De addig is mondja meg Cartman, hogy most épp mit és kiket nem képes tisztelni.
Enjoy!




2009. nov. 21.

Agency Primer - Facebook Connect

What is Facebook Connect?
  • A powerful set of APIs and other interfaces for developers that lets users bring their identity and connections everywhere.
What is it good for?
  • Facilitate social sharing of content
  • “Lowest common denominator” of social networking
  • Reduce barrier to entry with single sign on
  • Create customized user experiences

Legyél te az év navigációs hangja - Nokia+T-Mobile / HD Group+Mito

Totálisan véletlenül botlottam bele a promóció weboldalába. Asszem ha az általam nagyrabecsült marketingvezér nem jelöl ismerősnek a Facebookon, nem is tudok róla. És pedig az nem jó jel, ha a netet állandóan interaktív kampányok miatt vizslató szakember nem találkozik egy olyan online promóval, amiben egy olyan telefont hirdetnek, amit már a megjelenése óta MEG AKAR VENNI. (N97)




No de kezdjük az elején: ha már belebotlottam, jó szokásomhoz híven, át is néztem rendesen.

Az alapötlet.
Röviden: jó
Hosszabban: az ötlettel aktivizálható célcsoportot fiatalabbnak és gyengébb vásárlóerőnek érzem, mint amire egy N97-tel céloznék. Persze a promócióban kommunikált többi készülék kifejezetten az aktivizálható célcsoportra van szabva, de azokat már csak klikkeléssel tudom előhívni, azaz valójában az N97 dominál.
Aztán ott van az eredetiség kérdése.
Kommunikációs ötletként még nem találkoztam vele, de mint stand-up comedy standard, régóta ismerheti a közönség. Főleg mióta a Showder Klub / Dumaszínház állandó fellépői is adaptálták az ötletet (Kovács András Péter, Beliczai András).
De érdemes megnézni az eredetit. milyen lenne a GPS, ha Al Pacino, Jay Leno vagy Robert DeNiro hangjával kapnánk.



No de vissza az ötletre. Ha a brief a GPS-ről szólt, ezt kellett elővenni. És a HD ezt nagyon jól megérezte. A siker már le volt tesztelve, a kockázat tehát nulla. De semmiképpen nem nevezném lopásnak, azt a Pepsi csinálta pixelről pixelre tavaly a Mikulás vírusában. Ez inkább az inspiráció jó példája.

Szöveg és design
A szöveg nagyipari, azaz semmi extra, de végül is semmi baj vele.
Design: furcsa nekem ez a neon rózsaszín-bíbor-lila körömlakk világ. Nem nagyon látom, hogy hogyan jön össze a laza, letisztult, modern és hamisítatlan skandináv Nokia világgal. Persze egy promócióban egyedi és jól megkülönböztethető világot kell alkotni, de bizonyos határokon belül ...már ha fontos a Nokia márka építése vagy kiszolgálása is. Jó példa erre az N95 online kampány, amiben Henry Needle szabósága után megkapjuk azt a bizonyos letisztult és természetes Nokia világot.
Azért valószínűsítem, hogy a megrendelő, a T-Mobil, szerette volna játszatni a magenta színt. No de tisztelt hölgyeim és uraim, most őszintén, kinek jut eszébe a T-Mobile erről a MyPony-val habosított Barbie világról?  A kevesebb több lehetett volna.
Persze összességében nem hiszem, hogy a szöveg vagy a design egy picit is befolyásolná a mechanizmus sikerességét. Csak hát ha már a márka költ, akkor építsen márkát, erősítsen világot, érzelmi kötődést, stb. Ez nem Return of Investment, sokkal inkább Return of Influence kérdése.
Az animációk, a flash effektek, azért kicsit feldobják a kockára tervezett, dobozos layoutot.

Terjedés
Alapvetően tényleg jól sikerült kampányról van szó, de a környezetemben, november 21-én, azaz két héttel az indulás után, még senki  nem tud a promócióról. Ez azt sejteti, hogy az elért eredmények és sikerek lehetnének jóval nagyobbak, ha a terjesztés nagyobb támogatást, vagy jobban tervezett csatornákat kapott volna.

Összességében pedig úgy zárnám a rövidke kis elemzést, hogy végre megint tudtam valami jóról írni, ami digitális, mikro interakcióra épülő és magyar ...legalábbis reménykedem, hogy jól gondolom és teljesen magyar a koncepció, azaz nem adaptáció.

Update:
Halász Gyula,  a kampányt készítő és üzemeltető HD Group kreatív igazgatója megerősítette a feltételezést, hogy a kampány 100%-ban magyar fejlesztés.

Supercool technology and visual overdose from Poland - Mellow & Yellow

Amazing, amazing, amazing, amazing, amazing...
They ignore all the barriers of the web ...or they know more about it then the rest of us.
They are not afraid to provoke us with a copyright violator and pointless audio-visual world ...or they just freed their minds from our lazy and narrow uniformity.
Anyway, Mellow & Yellow is damn good in world creation and brand building. And these abilities are priceless to reach high Return of Investment and Return of Influence.





2009. nov. 20.

10 Facebook Advertising Tips For PPC Experts

So, you’re an experienced paid search or organic SEM professional who wants to tap into the power of Facebook self-serve advertising to expand your reach. It’s a great idea to broaden your horizon and campaign potential, however there’s a a couple of truths that you need to realise before getting started...


2009. nov. 14.

Digital Royalty - Measuring Social Media

Digital Royalty develops Digital Integration and Social Media strategies for corporate brands, professional athletes, professional sports teams and leagues. Digital Royalty works with clients, such as Shaquille O'Neal and other high-profile brands, to grow and monetize their digital brands. Known for zany ideas like Random Acts of Shaqness and measuring the results.

Digital Royalty studies the science behind social media in effort to leverage a brand's Return on Influence (the new ROI).

In the video below Digital Royalty shares their propriety method and formula for measuring a brand's online Return on Influence.

A very good example: Hellman

Hellman is a small agency from Iowa. I like their pure, simple and down to earth way of thinking and style.

"These days, every ad agency does everything.
Every ad agency is integrated. Comprehensive. Strategic. We won't list the adjectives. Instead, let's list what we do for you.
We listen. Tell us what keeps you up at night. Or jump starts your morning. Where do you want to take your brand? We'll lend an ear before we get there — together.
We move quickly. Clients often refer to us as the go-to agency. We're small and nimble, so we don't get bogged down in process or politics. We simply put our heads together and go to work — with you.
We want results. We won't turn your ad project into our art project. Yes, your brand will look good. Yes, your ad will get noticed. But above all, it will sell. In the end, all marketing comes down to sales goals. Let us help you exceed yours."
Read their latest presentation about their new media process.


How Social Media Is Changing Your Business

The basics. Again, and again. Because there are still thousands of marketers who believe that Facebook is just an over-hyped underused loss-making falling star, Twitter is just a free sms for kids, and blogs are just for subcultures of small groups.
One of them has just asked me what is netbook. Jeeez...!






Clicking is so 90's

Andreas Lutz made it. Another supercool technology, a voice and motion only navigation. Using flash, you navigate the site by saying particular words or moving your hands in front of your camera. Check out at his site.

2009. nov. 5.

Everybody knows somebody who loves a Honda

Facebook Honda fans are invited to join the social experiment by indicating that they either are a fan of Honda or know someone who is. Users are then given an opportunity to invite their Honda loving Facebook friends to join the page. From there, users can become a fan of Honda and become a fan of Insight, Fit and Accord Crosstour. The remaining nine Honda vehicles will have fan pages in the near future.
Once users participate, they can see how they are connected to their friends, view a chain of friends in their Honda web, and find out just how long their chain extends around the world—e.g., XX people in XX countries. Early participants in the social experiment may also be chosen to appear in a national TV spot for this significant Honda Brand campaign, set to launch in early October.

An online hub (http://love.honda.com) for the Brand campaign, contains all three TV spots plus extra footage in a connected, sequential chain. Within the chain of spots, users can click on the Honda owner cast members and listen to more than 20 interviews of cast members talking about their personal Honda experiences.



Advertising Agency: RPA, Santa Monica, CA, USA

2009. nov. 3.

Verizon+Motorola Droid = iPhone killer campaign

Rob Jackson @ Phandroid.com

The Verizon Wireless marketing department is playing this very, very well. Ever since the Motorola Sholes was rumored it has by FAR been the most discussed/desired Android Phone to date. There were little itty bitty leaks here and there but nothing official. Heck, Verizon and Google even announced a partnership, held up the phone to the public, but didn’t announce an actual device. And last night the company aired this commercial during the Major League Baseball playoffs:

There aren’t any questions about the target of this advertisement as Verizon puts the Apple iPhone directly in the crosshairs, bashing everything the iDoesn’t, even using their own styled music/looks:

  • iDon’t have a real keyboard
  • iDon’t run simultaneous apps
  • iDon’t take 5 megapixel pictures
  • iDon’t customize
  • iDon’t run widgets
  • iDon’t allow open development
  • iDon’t take pictures in the dark
  • iDon’t have interchangeable batteries

At the end the screen lights up with “Everything iDon’t”… and the screen scruffs up and DROID DOES mysteriously finds its way to the screen. We’re left with 2 bits of semi-concrete information:

  • November
  • DroidDoes.com

When you visit the website it is another teaser where you can sign up to receive more information:

The symbols at the bottom of the page are a “coded” countdown timer which people across the web have supposedly decoded, claiming it is counting down to October 30th at midnight EST. The Email signup spits back this confirmation to your inbox:
Interesting to note that “DROID is a registered trademark of Lucasfilm Ltd. and its related companies. Used under license.” Just so you know… George Lucas owns the rights to the word “Droid” – wow that’s kinda crazy.
What has also been crazy – up to now – is carriers/manufacturers taking on the iPhone head on with advertising, claiming to be an iPhone killer of sorts. Except this time it isn’t crazy at all because when it is released – if the device has no major faults and comes loaded with the rumored specs – the Motorola Droid will hands down be the best mobile phone on the market.

Amazing hardware. The best mobile network in the United States. Everything that is Android. This thing really can’t come soon enough. Verizon knows how bad we want it and they’re doing an amazing job keeping us hooked, feeding us little niblets at a time. At least now we know November is officially the month. Droid time, baby!

Measuring Social Media ROI - Meteor Solutions Webinar

How to track, measure, and calculate Social Media ROI. Includes case studies and simple models.




2009. nov. 2.

Vatera online kampány - az elvékonyodó betonoszlop esete

Avagy a második félidőben már nem hagyta ki a ziccert a Vatera, sőt...

updated 3x

Nemrégiben ütöttem és dícsértem a Cluso Vatera kampányát, aztán jött egy Depo féle válaszocska, ami nem hogy ártott a Vaterának, még jót is tett neki (is). És még nincs vége. Elindult a beígért árverés. És nem is akármilyen...





ÉS IGEN, ÉN IS! Én is ráugrottam a Mercire, bsza meg! Bejelöltem a Facebook Verát is. Pedig mennyire visszataszítónak találtam ezt a pontját a mechanizmusnak. És mégis. Vergődtem egy darabig, de mégis megtettem. What a shame...! (a jelölésem pillanatában 2175-nél tartott a számláló)

Bár az online kivitelezéssel és a megírt sztorival kapcsolatban továbbra is tartom az elmarasztaló kritikámat, viszont az alap koncepció és annak elemei példaértékűvé emelik a Vatera kampányt. Példaértékű mert végre nincs elgagyizva az ajándék. Végre nem a szokásos playstation, mountainbike, strandpapucs és hátizsák kombót lehet hazavinni. Végre az ajándék nem valami szükséges rossz az ügyfél számára, hanem maga a márkaélmény, maga az imázs, maga az üzenet ...no és maga a szolgáltatás, amit az ember innentől kezdve permanens önajándékozásnak élhet meg.

Ha épp nem ezt a bejegyzést írnám, akkor  egy másikat írnék "truth driven communication" címmel. No, hát ez a kampány maga az előbb említett téma. Nincs túlígéret, nincs lufi márkaélménnyel habosítva, nincs itt semmi... csak a Mercedes '72-ből, egy Obama aláírásával bolondított Obama könyv és ki tudja még mi lesz és meddig. No meg Vera, aki innentől kezdve már csak egy mellékszereplő, aki a feladatának jórészét már elvégezte. Egy csinos kis pincérnő lett, aki a legfinomabb falatokat szolgálja fel. Azokat a falatokat, amivel észrevétlenül is benyaljuk a márkaüzenetet, illetve a szolgáltatás működését.

És milyen jó, hogy nem Vera marad meg, mint hero, hanem az árverezett cuccok és a szolgáltatás maga? Mert bizony ez nagyon jó kéremszépen. Mert aminek egy kommunikációból hosszútávon meg kell maradnia az emberek fejében, az nem Emese, Ernő, állatorvosék, rafi családék, két szerelő, vagy a Vodafone maffiózók, hanem a termék, vagy szolgáltatás.

Az még számomra kérdés, hogy a nyereménypalettával egy szélesebb réteget is megpróbálnak-e behúzni, vagy csak a szűkebb, nagyvárosi, edukált, A/B státuszú, közösségi szférában aktív, trend-setter tipusú célcsoportra fognak lőni. De tekintve, hogy értékes és tartós WOM-ot csak az utóbbi célcsoport generál, már talán mindegy is.

A Facebookon kommunikáló hölgyet(?) szintén kiemelt példaként kell említsem. Miért? Olvasd el itt.

Márka lesz/lett a Vaterából. Amire ritkán van példa kishazánkban ...és amihez egy díjvadász print vagy film nem lenne elég. Csak így, komplexen, csatornákkal, termékekkel, a szolgáltatással magával. Persze így méginkább díjnyertes, de ami ennél sokkal fontosabb: hatékony és valódi hasznot hajt.

Enjoy!

Update 1:

OK. Ömlik a free PR és habzik a WOM. Ennyi.
Egyetlen idézetet had másoljak ide a Totalcar Belsőség blogjából:

(...) De nem is vehetem meg a kocsit. Legalábbis most nem. Vera (Vera-VatERA, megvan?) ugyanis valamikor, tehát vaaalaaamiiiikoooor november 2-15 között indítja el az aukciót, addig lehet nézegetni, életlenben. Izgulva. Terveket szőve.
Magyarra lefordítva ez úgy szól, hogy a kampánynak ez a szelete most indult, és két hétig tart. Nem hinném, hogy 14-e előtt elindítanák az aukciót, ha igen, az mérhetetlenül elegáns lenne, mert jó sok izgatott usert elvesztene a Vatera. A kocsit nyilván az viszi majd el, aki ért annyira a kódoláshoz, hogy összeüt magának egy oldalfigyelő programot, amely folyamatosan figyeli, változott-e az indítási dátum, és ha igen, automatikusan megnyomja a gombot. Nyilván nem kis munka ilyet csinálni, de 750 ezer forintért megéri. Ha pedig többen lesznek, akik ilyen programot kendácsolnak, akkor az viszi majd el, akinek a leggyorsabb az internet-kapcsolata. Ennyi. Nem hinném, hogy valami lelkes, kedves, tweedzakós autóbuzié lenne majd ez a szép kocsi. De az aukció valós, a Vatera tisztaságában nincs okunk kételkedni, aki elsőként megnyomja a gombot, azé lesz az autó.
A Vaterának baromira megéri, gondoljanak bele, milyen olcsón megússza a kampányt. Megvette ezt az autót, mondjuk, egymillió forintért a tulajtól, szerintem egészen pontosan innen és aláíratott vele egy szerződést, hogy hallgat a dologról. Eladja 50-ért, az annyi, mint 950 000 HUF bukás. Egy komolyabb újságban ez egyoldalnyi borítós hirdetés ára, mondjuk két belső oldalé. Egy újságban. Egy alkalommal. Én meg eddig 25 mailt kaptam. Mit gondolnak, egy szem ilyen aukció hány új usert hoz, aki korábban felé se nézett a vaterának? A számláló most, 18:43-kor 134 731 kattintáson áll. November 14-ig lesz az félmillió is, minimum, de lehet egy is. Minimum húszezer új user, lehet, hogy negyven mert ugye, a régiek is kattintanak, meg mindenki többször is. Money well spent. Istenem, zseniális, bár nekünk jutott volna eszünkbe.
Update 2.

Megynyílt a rés a pajzson. Végül bejött a jóslat. Meghekkelték a Vatera nyereménypromót. Olvasd el itt.

Technikai malőr, visszaélés, vagy bénázás? Kommunikációs szempontból nincs különbség, mivel a végletekig fokozott feszültséggel teli, minden neszre ugró tömegben, fénysebességgel terjednek a negatív előjelű hírek is. A régi bizalmat csak a teljes őszinteség állíthatja vissza, ami jelenleg csúnyán hiányzik a kommunikációl, sőt. (bejegyzéstörlések, user törlés és teljes információ hiány)
Ezt a foltot ki kellne tisztítani...



Update 3.

Nohátkéremszépen megjöttek a csillogóra fényezett adatok az Avantgarde Group közleményében, hogy világgákürtöljék a Vatera kampány minden pozitív eredményét.

Az nyilván nincs benne a riportban, hogy hogyan változott a userek hozzáállása, hangulata a hackelés után. Azaz hányan iratkoztak le Veráról, vagy mennyivel csökkent a beregisztrálók száma, illetve mennyivel csökkent az oldalletöltések száma ;) Mert azt ugye belátjuk, hogy hozott némi negatív imázst az ügy. De talán nem is az eset maga, hanem annak nem túl szerencsés megoldása, elintézési módja (semmi info, viszont pánikszerű törlések a közösségi hálókon és a Twitteren, ami ugye nem igazán a "truth driven communication" tipikus formája, illetve a social szféra sajátja.)

Az sem volt egy jó húzás, hogy a Vatera utánzatot dobott fel eredeti és valóban aláírt gitár helyett. Ami ugye azt kommunikálja, hogy bármikor átverhetnek a Vaterán ...de még a Vatera maga is átverhet téget.

Na jó, azért a kampány sikerét ez a "kis" malőr nem tudta látványosan megingatni. Így hát végülis meghajlok derékban.

Na nézzük azokat az eredményeket:
"A Vatera először indított integrált kampányt október közepén. Az interneten, tévében és rádióban is megjelenő, több részes reklámsorozat központi karaktere Vera volt. A megcsalt feleség bosszúból eladta férje, Berci kedvenc tárgyait a Vaterán. Az image kampány különlegessége volt, hogy a főszereplő személye mellett kiemelt hangsúlyt kaptak a meghirdetett termékek is, amelyeket ténylegesen megvásárolhattak a látogatók az aukciós portálon.
A Vera által meghirdetett 28 termékre összesen több mint 1400 licit érkezett, a kiemelt terméklapokat több mint 1.200.000-an látogatták, a legnépszerűbb terméket (közel 40 éves Mercedes-Benz) 538.000-en látták. A kampány során az újonnan regisztrált felhasználók száma 67 százalékkal nőtt a megelőző időszakhoz képest, így naponta átlagosan 1500 új felhasználó lett tagja a Vatera felhasználói körének. Ezen időszak alatt a napi licitek száma 14 százalékkal, míg a napi átmenő forgalom 15 százalékkal emelkedett. Naponta átlagosan 54 millió Ft értékben cseréltek az áruk tulajdonost a piactéren. A kampány következtében a napi eladott termékek száma is 14 százalékkal nőtt. Az eladók is érzékelték a megnövekedett keresletet, hisz a naponta feltöltött új termékek száma is 15 százalékkal lett magasabb. Mindeközben az ország legnagyobb internetes aukciós oldala elérte az egymillió regisztrált felhasználót november közepén.
A 6 héten át tartó akció két hetes bevezető résszel indult, mely felépítette a történetet, ezt követte a 3 kiemelt aukció szpotja, amelyek rádiós támogatást is kaptak. A TV kampány indulásától végig folyamatos volt az online jelenlét, a kampány lezáró videói is kizárólag online felületen voltak láthatóak. A hagyományos banneres megjelenések mellett meghatározóak voltak az eDM és az AdWords hirdetések.
A hazai reklámvilágban úttörőként Vera az összes nagyobb közösségi oldalon aktív párbeszédet folytatott. A Twitter és a Facebook kiemelt szerepet kapott: az aukciók indításának időpontját itt közölte az érdeklődőkkel. Ezek az alkalmak igazolták a közösségi portálok erejét, a fenti esetekben mind az oldalletöltés, mind az egyedi látogatók száma kiugró volt. Az IWIW-en keresztül is rendszeresen kommunikált a fiktív karakter a 6 hetes időszakban. A külső felületeken ügynökséggel, míg a piactér saját felületein (terméklapok) házon belül oldotta meg a kommunikációt a Vatera.
:) Na itt a különbség Tisztelt hölgyeim és Uraim. Legközelebb tessék a saját felület kommunikációs megoldásival, grafikai tervezésével is az ügynökséget megbízni, mert Ők értenek hozzá.
A Facebook-on több mint 4800, az IWIW-en 4600-nál is több Vera-ismerőst regisztráltak, a Twitteren 1080-an követték nyomon a történet alakulását. A legintenzívebb kommunikáció Twitteren és a Facebookon volt megfigyelhető, itt a kampányhoz kapcsolódóan több ezer üzenet, hozzászólás keletkezett. A személyes kommunikációt az is erősítette, hogy nem csak hozzászólásokban, de akár chat-en is felvehették Verával a kapcsolatot. A legnagyobb online videó-megosztó portál, a YouTube a kampány lezárásában kapott kiemelt szerepet: Vera utolsó üzenetét már csak itt lehetett megnézni. A YouTube-on több mint 165.000-en kattintottak a Vera-videókra, eddig csak az utolsó spotot 80.000-en látták.
A történet nemcsak a kampány felületein nyert teret a közösségi médiában: Verával és a termékekkel kapcsolatban több tucat blogbejegyzés, twitter üzenet született, számos fórum és hírportál is foglalkozott. Az online és offline is jelentkező buzz a kampány egésze során kiemelkedő volt, mely nagyban hozzájárult a sikerességhez. Ennek fenntartásában elengedhetetlen szerepe volt a közösségi oldalakon folytatott irányított kommunikációnak.
A kampány kivitelezésében a Vatera 4 ügynökséggel dolgozott együtt. A kampányötlet atyja és kreatív anyagainak kivitelezője a Cluso volt. A közösségi felületeken futó kommunikációt, a hagyományos online, illetve gerilla marketing feladatokat a Neo Interactive látta el. A 9 tévécsatornán, valamint a Sláger Rádión történő médiavásárlást a Maximize bonyolította. A Vatera első ATL kampányát az Avantgarde Business Communications, az aukciós portál állandó PR kommunikációs tanácsadója is támogatta. Emellett a Vatera saját felületein is intenzíven tájékoztatta a felhasználókat.
Bye Bye Vera... Itt a vége fuss el véle.





2009. okt. 29.

David Armano - The Value of Visual Thinking in Social Business

Presentation given at Blogworld 2009



...and another supercool technology - Motion Portrait

Yeah, you probably know hundreds of portrait-editor apps but this one creates living and movable head from an uploaded 2D photo. The eyes are even blinking!
What a delicious creative technology.


Zoogami Beer - with supercool technology


Zoogami releases a new beer and wants to position it as a modern product that follows the evolutions of the world in which we live. This is the Contemporary Beer project, born to explain, in a completely revolutionary way, what happens in the world in real time.
This is what Saatchi Italy says, but is a supercool tech idea really enough to build a brand and spread the message?

In Michael Shirley's opinion the answer is no.

The new Zoogami beer interactive site utilizes the amazingly vast amount of content being generated at any given time in the most bizarre trippy kind of cool way. It harnesses the power of Youtube and Google to generate a digital mashup of real time search results into what can only be described as seemingly completely random but addictive at the same time. I searched for my name, my cat’s name, what I ate for dinner (veggie burger), corduroy pants, you name it. All came back with some surprising results.
One problem though is that the beer itself is a secondary thought on this site. In regards to harnessing user generated content and repurposing it, I think this is more interesting than what Skittles did in their blatent rip off of the Modernista site. Ultimately this is horribly uninformative and the super cool creative technology they’ve created is somewhat wasted on it.

I agree with Michael, but despite all these comments I think this application is still excellent positioning tool.
Moreover I encourage marketers to create creative stuff like this and use innovative technology to support their image campaigns. Because a tactical communication like the Zoogami microsite:

  • is virulent
  • is cheap
  • generates strong WOM
  • burns the brand message in the visitors mind for long

2009. okt. 24.

Depo Berci vs. Vatera Vera - A hatványozó kombináció

Updated

Hát ennyi, kérem tisztelettel.
Jó és karakteres kreatívra könnyű válaszolni. A Depo megtette.
Pont annyit raktak bele a videoba, amennyit kellett, hogy se erőltetett ne legyen, se szájbarágó, se túl hosszú. De pénzbe sem került, csak ötletbe, mert a Vatera kampánya tökéletesen bevezette az üzenetet.

Egy hibája lehet a válasznak: nincs erősen seedelve és lassan terjed (eddig 700 UV)
Illetve még egy gyenge pontja lehet: az indítás időpontja. Bár a válasz szórakoztató, csak azoknak az, akik már látták Vatera Verát. Ha a két vírus video érkezési sorrendje fordított, a továbbküldés nem következik be. És erre ma még van esély.
Persze abban sem vagyok biztos, hogy akik ismerik Verát és szórakoztatónak találják a választ, annyira találják-e szórakoztatónak, hogy meg is osszák azt.

Abban viszont biztos vagyok, hogy ez a mini párbaj mindkét márkának jót tesz és duplázzák azt a kampány sikert és reklám ismertséget, amit egyedül lennének képesek elérni. Még akkor is jónak tartanám ezt a hatást, ha a szolgáltatásaik azonosak lennének. De a két márka nem is túl közeli kompetítorai egymásnak.

A két kommunikáció tehát jó példa arra, hogy a jó kreatív hogyan emelhet egy taktikai kampányt márkaépítéssé.




Update

Az újabb kör:

2009. okt. 21.

A ló túloldalán, but I like it - Reklámszemét, és ami benne van: Burger Ernő

Amikor megnéztem a Burger Ernő postot, három dolog jutott eszembe:

  • VÉGRE! Végre egy hang, ami képes ellensúlyozni az egymás fenekét vigyorogva és összekacsintva paskoló, belterjes magyar reklámkritika torzultan rózsaszín világát. Ladies and Gentlemen, megszülett az ultra-radikális reklámkritikai ellenzék, a Reklámszemét.
  • EZ VIRULENS. A stílus, a vehemencia, a szabadszájúság, a beszólás és az irritáló megmondók, magasan viszik át a magyar user megosztáshoz szükséges provokációs küszöbét. Nincs kétség, a támadások, amit kapni fognak, nekik fognak kedvezni. Hírhedtek lesznek, ami sokkal erősebb olvasói kötődést jelent, mint a híresség. Howard Stern hallgatói között nagyobb azok száma, akik utálják őt, mert tudni akarják, hogy mit mond. Különben nem tudják utálni őt ...és végül így vagy úgy de Stern befolyásolja a véleményüket.
  • SZABADOK. Tehát nem kell megállniuk ott, ahol nekem meg kellett állnom, pl. Ernő esetében. (5. hely a büntető virálkampányok között) Nem kell ott megállniuk, hogy az első mondat bénán, reklámosan szájbarágós, hogy a casting egy tévedés, és hogy a szövegírás a kilencvenes évek elejét idézi. Illetve hogy fejlődés helyett már megint egy Laboratory-féle kaptafa hero készült. Aki mellesleg nem képes herová válni. (Hogy hogyan kell herot kreálni egy szánalomra épülő koncepcióból? Nézd meg itt, meg itt, meg itt, meg még sok más kampányban)
    Nem kell megállniuk, mert nem veszélyeztetik cégük newbiz tevékenységét azzal, ha tovább mennek. Mert bizony elég baj, hogy az ügyfelek jórésze nem eléggé edukált, viszont rettenetesen mimózalelkűek (tisztelet a kivételnek, és mély tisztelet azoknak az ügyfeleknek, akik képesek szembenézni hibáikkal.)
    És még mielőtt a tisztelt olvasó vagy megrendelő azt találná kommentálni, hogy "de hát te is és mindenki erről beszél", meg hogy "az eladásaink nőttek", azt kérem, hogy egy icipicit gondolkodjon el azon, hogy ha a médiatervet óriási, gyönyörűen megfotózótt, lágyansimulóan sajtos, gyönyörűen zöldellő salátás, gyöngyözően szaftos hamburgerrekkel raknák teli, vajon nem ugyanekkora eladásnövekedést generált volna? Vagy nagyobbat? (Ugye hogy nyeltél egyet?) Csak úgy, mint ahogy ezt a Pizza Hut műveli a Super Bowl döntőinek szünetében.
    Nem azt mondom, hogy termékfotóval csábítsanak és a márkaépítés felesleges, de egy ilyen hatású kampányhoz nem kell túlfizetett ügynökségeket finanszírozni. Márkaépítéshez meg ez így nagyon kevés.
Tisztelt magyarajkú látogatóim, ajánlom figyelmetekbe a Reklámszemét blogot és az alábbi szösszenetet.

Update:
A reklámszemét elköltözött. Új neve és címe: reklamtorvenyszek.blog.hu

2009. okt. 18.

Brand Trust: The six drivers of trust

Another interesting presentation from Nick Black, vice president of strategic insight at Concerto Marketing.

Findings from a recent North American study on brand trust. We've uncovered six psychological drivers of trust, all of which are equally correlated with brand trust.



Market Research: A deeper look at everyday life

A presentation exploring deeper motivations in marketing and market research.



A very good example: AgencyNet

It's worth to have a look at their portfolio and reel (HQ).

2009. okt. 15.

Vatera online kampány - hajszál híján jó ...de az a hajszál betonoszlop vastagságú

(updated: + video)

"Vééégre valami ötlet..." gondoltam, amikor megláttam a Vatera.hu kampányának kedvcsinálóját. Kár, hogy egyszerű statikus jpg volt. De úgy éreztem, hogy lesz ez még jobb is és megadtam az esélyt. Klikkeltem.



És ennyi. Sajnos nem tudok egy tartalmas és bő review-t írni a kampányról, mert igazából nincs nagyon miről. A kezdeti izgalom 2 másodperc alatt lohadt le, amint megláttam a landing page-et.
Klikkelj ide és nézd meg te is.

Az ötlet csillagos ötös, de a kivitelezés egy gyenge közepest sem érdemel. Semmi video, semmi interaktív felület, semmi story, semmi világalkotás, csak egy 5 perces jpg layoutocska, mellette 3 bekezdés ömlesztett szöveggel, meg 3 árva social network megosztó gomb. Ennyi, meg néhány témára kommentelt árverezett cucc.

A Vatera.hu nagy ziccert hagyott ki. Pedig csak egy komolyabb szövegíró, egy komolyabb art director, egy komolyabb produkció, azaz egy kicsit komolyabb ügynökségi munka kellett volna az ötlet mögé.
Talán házon belül csinálták, vagy  mindössze egy egyszemélyes bétére volt büdzsé...? De igazán már nem is számít, hiszen a végeredmény már fut ...és sajnos Vateráék sosem fogják megtudni, hogy mit lehetett volna elérni egy, az ötlethez méltó módon kidolgozott kivitelezéssel.

Azért néhány szövegírói hibát még ki kell emeljek, mielőtt lezárom a postot.

  • Közösségi oldalon nem magázódunk, mert az nem a közösség nyelve. Azaz reklámízű és ellenszenves.
  • Az érzelmi állapot és a mechanizmus nincs egyeztetve a szövegben: "fel vagyok dúlva, azonnal bosszút akarok, de majd csak október 26-tól kezdek árverezni". Ez egyszerűen nem életszerű, viszont reklámos, erőltetett és rombolja a fel sem épített világot.
  • És ha már stílus, vagy talanság: az emberek jobban drukkolnak és segítenek egy olyan nőnek, aki a bevételből addig bulizik és shoppingol a barátnőivel, amíg már annyi ereje sem marad, hogy kinyissa a pénztárcáját.
    Az, hogy ha segítesz, a feleség a férje után megy, és az majd nagyon kapni fog tőle (mit is?), unalmas, cseppet sem provokatív és cseppet sem motiváló.
...pedig az ötlet jó.


- Update -

Közben kiderült, hogy az általam nagyrabecsült szakemberekből verbuválódott Cluso készítette a kampányt és ami fontosabb, hogy egy video is készült (és talán lesz még több is)
Hmmm.
Viszont az eddig leírtakon, a készítő kilétének ismerete sajnos mit sem változtat.

De nézzük meg a filmet, hátha javít valamit az összképen.



Nos, a casting kiváló. Nem egy Burger Ernő.
A szöveg is jobbra sikeredett, mint a site verzió.
A felvétel bizonyítja, hogy nulla pénzből készítették a videót, de ez nem vált hátrányára. A leányzó személyisége hozott némi "világot" a kampányba.

Összességében tehát tényleg nem lett rossz ...de az a "26.-án árverezek" dolgot a csaj szájába adni, még mindig illúzióromboló. Vagy a mechanizmuson kellett volna picit csiszolni, vagy legalább le kellett volna választani ezt az információt egy lezáró packshotra. De mindez talán már szőrszálhasogatás és a jegyzőkönyvből törlendő komment.

A teljes kampányt tekintve mindenképpen javult az élmény, de nagy különbség látszik a video és a többi anyag minősége között. Ez adódhat abból, hogy a két területhez nem ugyanazon a szinten értenek a készítők, de adódhat az ügyfél által engedélyezett felület képességeiből is.

Mindenesetre azzal szertném zárni a postot, amivel kezdtem és amivel már korábban is zártam:
Végre egy jó ötlet ...és asszem maradjunk is ennyiben.




Best Practise: McCann Digital - Nokia SMS Race

What a great idea!



Click here for the SMS Race site

2009. okt. 11.

A very good example: Mokummercials



Mokummercials was founded in 2005 by 3 young ambitious bastards with a different view on how an ad agency needs to be run in a modern age and how campaigns need to be handled.

Mokummercials has grown to a new generation, full service, no BS creative company without boundaries. We don’t have account managers in expensive suits, no creative teams that play darts half of the day, but a team that is involved in the whole process. We make the idea, do the production and post production in house. Direct lines in the communication and the creative process are fundamental.

Click here and play their reel

2009. okt. 10.

Quirky’s Social Product Development

Laurens Bianchi @ viralblog

Today I bumped into Quirky, a very interesting community. Quirky is a social product development company. The idea is simple: your product ideas come in, the community works on them, Quirky sells your product worldwide, and 30¢ of every dollar brought in gets distributed amongst you and the product’s influencers.



The great thing about Quirky is that it takes the idea of community websites and applies it to product development. The community, which is free to join, suggests new ideas for products, inputs design ideas and the audience can vote on them. The most popular ideas can even make it into pre-production.

The site owners work out a minimum quantity needed for a manufacturing run and people commit to buying – once the required number number of pre-orders has been taken the product is produced. Finally, as an incentive to get involved the top collaborators on each product receive a cut of the sales.

Quirky is a perfect example for brands that really want to engage their audience by evolving them into product development and help them to create new products or make existing products better.

Check their product page to see which products the community has in production right now. One of the latest products is the Powercurl, a clip on cord wrap for your Apple Power adaptor.

Health Care Meets Online Social Media

Contents:

  • Social Networks Come to Health
  • What Is Health 2.0? The Power of Collective Wisdom
  • The Business of Social Networks and Health
  • Health Ratings Platforms That Make Health Consumers and Clinicians Peers
  • Knitting Communities Together
  • Disruptions Through Collaborations
  • The New Health Company, v 2.0
  • Going Mobile
  • The New Patient Opinion Leader

Download the whole document (pdf)